Pécsett tér vissza a színpadra Szőke Zoltán

November első hétvégén láthatja közönségünk először Moravetz Levente író-rendező és Horváth Krisztián zeneszerző legújabb közös alkotását, az Örömlányok végnapjai című zenés vígjátékot. A szereposztás láttán a tévénézők szeme is felcsillan, hisz napi sorozatokból ismerős arcokra bukkan a főszereplők között. Egyikük Szőke Zoltán, akit mégsem a Mátyás király téri intrikákról faggattunk, hanem színpadi pályafutásáról és különleges hobbijáról.

– Tizenkét éves lehettem, amikor tudatosult bennem a vágy, hogy színész akarok lenni! – meséli. – Az Újvidéki Rádió magyar szerkesztősége ,,tömeg-hangokat” keresett, s én jelentkeztem. Igaz, első önálló megszólalásomkor csak dadogva jött ki belőlem az a bonyolult mondat, hogy Jó napot kívánok!, de legyőztem a drukkot, és rendkívüli módon élveztem, hogy azok között a hús-vér színészek között lehetek, akiket addig az Újvidéki Színház nézőterén ülve csodáltam.

– Következett a szokásos út versmondó versenyekkel, színjátszó körrel, tehetséget felfedező magyartanárral?

– Majdnem. Elsős gimnazista koromban megkérdeztem a barátaimat: lenne kedvetek színjátszó csoportot alakítani? Nem kellett sokáig győzködnöm őket. Sőt! A fizikatanárunk is hallott a tervünkről, s rögvest mellénk állt, támogatott, lelkesített minket. Így született meg az újvidéki gimnázium első magyar nyelvű színjátszó köre, mellyel három, egymást követő évben mi nyertük meg a középiskolások művészeti vetélkedőjét. A következő lépés már a színművészeti főiskola volt, ahová elsőre bejutottam.

– Zalaegerszegen kezdte a pályáját, ahol minden műfajt kipróbálhatott, játszott gyerekdarabban, musicalben és klasszikus prózai műben egyaránt. Aztán belekóstolhatott a televíziózás világába.

– Úgy hiszem, mindennek eljön a maga ideje. A hagyományos színházi működésből kiestem az elmúlt 18 évben, ehhez most, a Pécsi Harmadik Színház új produkciója révén térek vissza. Roppantul élvezem, mert bevallom, az elmúlt években már hiányzott a színpad. A tévhit ellenére, a forgatások mellett időm és energiám is lett volna rá. Egy korábbi monodrámát fel is újítottam, s játszottam határokon belül és túl egyaránt.

– Ebben Jávor Pál bőrébe bújik.

– Nagyon izgalmas feladat egyedül lenni a színpadon, s érezni azt a különleges kapcsolatot, amely köztem és a nézők között kialakul. Mert miközben az ő reakcióik óhatatlanul hatnak rám, a gyeplő mégis az én kezemben van, s én irányítom azt az adok-kapok játékot, azt az energia-áramlást, amely révén néhol sírnak, másutt nevetnek, s végül megszületik az előadás.

– Először játszik Pécsett, de ismerős kollégákkal is összehozta a sors. Ez megkönnyíti a munkát az új közegben?

– Feltétlenül, hisz fél szavakból, egyetlen pillantásból is megértjük egymást, ismerjük a másik eszköztárát, mimikáját, reakcióit. Fodor Zsókával nyolc évig televízióztunk, László Csabával nyolc évig játszottunk együtt a zalaegerszegi teátrumban. Remek, hogy újra partnerek vagyunk a színpadon. Az új kollégákkal pedig egy izgalmas kirándulás az, ahogy munka közben ismerkedünk egymással, és csiszolódik össze a játékunk.

– Kit kelt életre az Örömlányok végnapjaiban?

– Egy orvost játszom, Rajnai doktort, aki belekeveredik egy rendőrségi akcióba és sok izgalmas helyzetbe, ráadásul a főszereplő örömlány, Csöpike szíve is érte dobog, de ezt ő nem veszi észre… Moravetz Levente írta a darabot, most találkozom először az ő csodálatos humorvilágával. Lubickolunk a rengeteg poénban, s nagyon élvezem azt a felhőtlen játékot, amelyre lehetőséget teremt.

– Az egyik legnézettebb napi tévésorozat révén milliók ismerik. Miként éli meg a népszerűséget?

– Meg lehet szokni és természetes módon kezelni. Én a népszerűség kellemes oldalát élem meg, hisz rengeteg szeretetet kapok a nézőktől. A tévéműsor sikerének egyetlen fokmérője az, ahogy ők viselkednek, amikor meglátnak minket az utcán vagy egy üzletben. Megszólítanak, tegeződnek velünk, mert családtagként tekintenek ránk, hisz estéről estére ott vagyunk az otthonukban. Elláttak már tanácsokkal, hogyan kellene csajoznom, ha a történet szerint intrikusként bonyolítok egy szituációt – márpedig ez gyakran előfordul –, akkor a simlizéshez kapok tippeket, de megesett az is, hogy telefonszámot vagy e-mail címet küldtek, és segítséget ígértek, ha rendőrségi vagy jogi síkra terelődött a cselekmény egy szála. Érdekes látni, hogy sokakban összemosódik a határ fikció és valóság között, s miközben Szőke Zolival beszélnek, a Berényi Mikinek adnak jó tanácsot.

– Mondják, hogy a kézjegyünk árulkodik rólunk, és akinek az élete igazán szorosan összefonódik a hivatásával, annak ez az aláírásából is látszik. Az Ön autogramja mintha egy arc körvonalait rajzolná elénk. Ez spontán alakult így, vagy tervező grafikusi tanulmányainak is köszönhető?

– Jól ráérzett! Van ugyanis vagy egy ,,hivatalos” aláírásom, amit például a szerződéseken használok, ahol fontos, hogy ne legyen hamisítható. És van a szignó, amit autogramként adok, ezt a nyilvánosság is ismeri, és valóban, tudatosan alakítottam ki úgy, hogy belecsempésszem a színészetre való utalásként egy stilizált arcot.

– Úgy hírlik, különleges hobbinak hódol.

– Egy nagyon kedves barátom révén ismertem meg az Ausztráliából származó buschkraftot – ez nem más, mint a természetben való túlélés tudománya. Szó szerint ,,bozótmívelést” jelent, és arra tanítja meg az embert, hogyan tarthatja fenn magát extrém természeti körülmények között. Olyan praktikákat ad a kezünkbe, melyekkel évszaktól függetlenül, áram, víz, fűtés és élelem nélkül is boldogulhatunk. Ismerni kell hozzá a növényeket, állatokat, a gyufa nélküli tűzgyújtás módját, azt, hogyan lehet vizet nyerni a fákból, milyen betegséget mely gyógynövények gyógyítanak, hogyan kell fekhelyet készíteni a méteres hóban úgy, hogy ne fagyjunk meg, de mégis nyugodtan alhassunk – szóval, olyan tudást ad, amellyel újra a természet részévé válhat az ember, ha kiszakad a betondzsungelből.

– Kitűnő terep lenne ehhez a Mecsek.

– Tervbe is vettük a kedvesemmel. Az autóban mindig ott az alapfelszerelés: a bakancs, a túrabot, a kulacs, a túlélőkés és egy melegebb gúnya, no meg a tűzgyújtáshoz használatos szikravető. Számomra a természetben való feltöltődés az igazi kikapcsolódás, amikor átvesszük az élővilág rezgését. Azt a csöndet, ami itt körülvesz, keressük lelkünk belső csendjeként is. Egy ilyen program kirándulásnak is remek, kalandnak is nagyszerű. Egy komoly játék. Akár a színház.

Csató Andrea