„Talált tárgyak” címmel készül legújabb színházi nevelési programunk, melyet Frank Ildikó és Tatai Gergő közreműködésével Ákli Krisztián rendez, és amit elsőként a Koch Valéria Iskolaközpont 6-9 éves tanulói ismerhetnek meg március 10-én. A Pécsi Harmadik Színház tevékenységének fontos részét alkotják ezek a komplex projektek, melyben az adott korosztályt érintő lényeges kérdéseket vet föl egy színházi előadás, amit szakmai vezető által moderált feldolgozó foglalkozás követ.
– Frank Ildikó ajánlotta figyelmembe a Berlinben élő Rike Reiniger darabját – meséli a rendező, Ákli Krisztián. – Az írónőt tavaly a pécsi közönség személyesen is megismerhette, hiszen ő volt a PécsLit irodalmi fesztivál külföldi vendége. Hazájában kedvelt színházi szerző, akinek több nyelvre is lefordították a munkáit. Általunk feldolgozott darabjának eredeti címe „Lost & Found: Ein Herz und andere Dinge” (Elveszett & megtalált: egy szív és egyéb dolgok), német-angol nyelven írta, s Európa-szerte rengeteg fordítása látott napvilágot. Az ezredforduló táján a szekszárdi Német Színház is műsorára tűzte Tóth András Ernő rendezésében. Mi most új fordítást használunk, méghozzá Frank Ildikó munkáját, aki magyar és német anyanyelvű szereplőre hangolva, magyar-német nyelvűre ültette át a művet.
– Mennyire kell tudni németül ahhoz, hogy a megértése ne szenvedjen csorbát?
– Mindenki megérti, aki egy kicsit is tanul németül. Sőt, maga a produkció is segíti az élmény alapú nyelvtanulást, méghozzá színházi eszközökkel. A nyelvi sokszínűség felmutatásán túl azonban tartalmilag is fontos tanulságokat hordoz; Guszti szobájában nagyon nagy a rumli, eljött az ideje a rendrakásnak – Guszti azonban ragaszkodik a tárgyaihoz, mindhez egy személyes emlék, élmény köti, s bár ahhoz még kicsi, hogy ezt bevallja magának, de érzi, valójában a kisgyerek-kort zárja le. Hogy jön ehhez Juli, aki csak németül beszél? Miért nem akarja Juli, hogy a tárgyakat Guszti a kukába dobja? Hogyan kell megtalálniuk a közös hangot? Miként léphetők át a nyelvi korlátok? Együtt tud-e működni két, egészen különböző személyiség? E kérdéséket járja körül a produkció 6-9 évesek számára érthető, átélhető és feldolgozható módon.
– A nagyjából 60 perces produkciót interaktív részekkel válik teljessé .
– Ezt különböző pedagógiai szakterületek képviselőivel összefogva dolgoztunk ki, hogy szerves egységgé váljon benne minden módszer, amely az előadásban látottak alapján a kreativitás, a vizuális nevelés, a nyelvtanulás eredményességét szolgálja. Rendezőként az is gördülékenyebbé és tartalmasabbá tette a munkámat, hogy mindkét színésszel évtizedes a munkakapcsolatom. Frank Ildikónak komoly tapasztalata van a színház határterületeinek számító produkciók létrehozásában, Tatai Gergő pedig épp óvodapedagógusnak tanul, így támaszkodhattam ebbéli tudásukra is, miközben rendezőként szabad kezet kaptam. Az alkotófolyamatban fontos feladatot látott el Patonay Anita, aki konzulensként segített minket, Salamon Ágnes pedig vizuális nevelőként látott el jó tanácsokkal. S miután a Pécsi Harmadik Színház a rezsiköltségek miatt ezekben a hetekben-hónapokban spórolásra kényszerül, a házunk nappalijában (vagy épp Frank Ildikóéknál) zajlottak a próbák, így érdekes volt látnom, ahogy a gyermekeim ezerféle játéka új életre kelt, hogy az előadás fontos kellékévé váljon…
Fotók: Komjáthy Máté
– Sok helyütt játszható lesz ez a komplex program.
– Ahogy mondani szoktuk: egy csomagtartóban elfér. Iskolák osztálytermeiben, művelődési házak klubszobáiban egyaránt megvalósítható. Örömmel visszük baranyai intézményekbe, olyan településekre is, ahol nem a német nemzetiség van többségben. Bárkinek játszható, aki egy kicsit is tud, vagy most tanul németül.
– Nemrég a Magyar Drámapedagógiai Társaság újdonsült elnökeként átvette a szakma „nagy öregjétől”, Kaposi Lászlótól a stafétát. Miben rejlik manapság a drámapedagógia fontossága?
– Január 6-án a közgyűlés a Magyar Drámapedagógiai Társaság elnökének választott. Ahogy ott és azóta több helyen is mondtam, azt érzem, ebben a pozícióban elsősorban szervezői, szervezet-vezetői oldalamra van szükség. Sajnos a kulturális szférát számos nehezítő körülmény hátráltatja, a hiányzó pályázati lehetőségek, a növekvő rezsiárak, a közoktatás válsága csak néhány a sok közül. Azokban az értékekben, amiket ez a terület hordoz magában – empatikus készség javítása, kooperatív hajlandóság erősítése, énképviselet s ezáltal a lokális demokráciák építése – továbbra is, töretlenül hiszek. Abban bízom, hogy hozzá tudom tenni az országos szervezet működéséhez is a maximumot, helyi szinten pedig szakmailag érvényes, optimista, humort sem nélkülöző színházi nevelési programokat tudok megvalósítani – a Talált tárgyak szerintem ilyen lesz!