A titokzatos nő. Az érzéki hangú énekes. A végzet asszonya. Az 1930-40-es évek igazi sztárja volt, ünnepelt filmszínésznő, de sorsát, karrierjét alaposan megtépázta a történelem. Karády Katalin életének kevéssé ismert eseményeibe, megrázó és örömteli pillanataiba enged bepillantást Pivarnyik Anikó színműve, melyből – élete első rendezéseként – Dévényi Ildikó állított színpadra zenés játékot a Pécsi Harmadik Színház befogadószínházi előadásaként. Ő játssza benne Mohácsi Ilonát, Karády öltöztetőnőjét, míg a címszereplőt Lukács Melinda kelti életre, akitől több népszerű Karády-slágert is hallhatunk az este folyamán. Zongorán kísér: Tóth Gábor.
A produkció – mely a Pécsi Harmadik Színház szakmai támogatását élvezi – nemrég nagy elismerést kapott Budapesten: a Karády Alapítvány Karády-díját vehette át a névadó emlékezetének méltó ápolásáért Dévényi Ildikó és Lukács Melinda.
A teljes alkotói stáb: a két színésznő, Tóth Gábor zongorista és Omódi Marianna rendezőasszisztens is csatlakozik Színházmentő akciónkhoz, és mindkét márciusi pécsi előadásuk teljes bevételét teátrumunk számára ajánlják fel! A március 31-én 19 órakor kezdődő előadásra már minden jegy elkelt, ezért közkívánatra 17 órakor is műsorra tűzzük.
Belépők színházunk pénztárában (Hajnóczy u. 41.) hétfőnként 10-14 óra között vásárolhatók, de elérhetők honlapunkon (http://pecsiharmadikszinhaz.hu/jegyvasarlas/) és a Jegy.hu oldalon keresztül is. Jegyfoglalás a pénztár nyitvatartási idejében a 30/336-1560-as számon lehetséges.