Februári szemezgető

Tisztelt Közönségünk! Kedves Nézőink!

Hálásan köszönjük, hogy nemrégiben közzétett támogatáskérő közleményünk nyomán oly sokan igyekeznek anyagi hozzájárulásukkal segíteni színházunknak! Ugyancsak köszönjük a rengeteg kedves és aggódó üzenetet, melyet eljuttatnak hozzánk olyan lelki munícióval felvértezve minket, amely nélkül sokkal nehezebb lenne most a gondjainkkal szembenéznünk!

Ahogy korábban is tájékoztattuk Önöket, meghirdetett előadásainkat természetesen megtartjuk, így a februárra tervezetteket is. Sőt! Felhívásunk olvastán Nagy Bandó András azonnal jelezte: egy előadói est bevételével szívesen gyarapítja a segítő felajánlásokat. Azt ígéri, február 16-án este 7 órakor kezdődő műsorában jól ismert és ritkán előadott monológjaiból válogat, s az sem kizárt, hogy néhány verset is elmond. Változatos műsorra számíthatunk hát tőle ezúttal is. Fellépése előtt és után, színházunk előterében dedikálással egybekötött könyvvásárt rendez, melyre ugyancsak szeretettel várja olvasóit. Előadóestjének teljes bevételét és a könyvvásáron befolyó összeg 20 százalékát ajánlja föl színházunk számára.

Nagy Bandó András

S még egy előadással bővül februári kínálatunk: legújabb bemutatónkat, Spiró György: Csirkefej című drámáját kiemelt közönségérdeklődés övezi, ezért február 21-én este 7 órakor ismét műsorunkra tűzzük. A Jászai-díjas Vincze János rendezésében Bacskó Tünde, Tatai Gergő, László Csaba, Tamás Éva, a Jászai-díjas Bánky Gábor, Frank Ildikó, Fischer Norbert, Götz Attila, Bera Márk, Hollósi Orsolya, Somogyi Bianka és Zengő Ágnes kelti életre ezt a – sajnos – időtlenül aktuális, megrendítő történetet.

Csirkefej

Köszönjük kitartó és megtisztelő figyelmüket, támogatásukat!

Szeretettel várjuk Önöket februári előadásainkra is:

február 12-én 15.00 Örömlányok végnapjai

február 16-án 19.00 Bajban ismerszik meg a baj – Nagy Bandó András előadói estje

február 17-én 19.00 Örök a szerelem

február 20-án  19.00 Közjegyző az emeleten

február 21-én 19.00 Csirkefej

Jegyek hétfőnként 10-14 óra között  személyesen vásárolhatók színházunk jegypénztárában (Hajnóczy u. 41.), továbbá elérhetők honlapunkon és a Jegy.hu oldalon keresztül is.

 

Pécsi Harmadik Színház