Beregszászi Tóték Pécsett

Színházunk is csatlakozik a 2023-as esztendő legjelentősebb világszínházi eseményéhez, a húsvéttól Szent Iván-éjig Magyarországon rendezendő X. Színházi Olimpiához két határon túli, magyar nyelvű előadás befogadásával. Ennek keretében a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Vidnyánszky Attila által Örkény István remekművéből színre vitt Tóték előadását május 16-án és 17-én 19 órakor tűzzük műsorunkra.

„1943. január 13-án a Don-kanyarban elkezdett lefelé görögni az a szikla, amellyel a magyar hadsereg sziszüphoszi sorsa elvégeztetett… Hatvanezer ember fagyott meg ott, abban az aknatűzben, a jeges szélben, a hóban… A Tóték nem róluk szól, vagy nemcsak róluk, sőt, talán egészen másról, de én írás közben mindig rájuk gondoltam – írja Örkény a Tóték előszavában. Ez az a gondolat, ami a beregszászi előadásnak is kiindulópontja volt. Egyben ez teszi különlegessé is Vidnyánszky Attila rendezését, amelyről 2004-es bemutatója után azt írták: nem egy valamikori háborúról, vagy általában a háborúról szól, hanem konkrétan a második világégést idézi meg, Örkény szellemében. Az elmúlt 19 év alatt sok minden változott a világban, ami direkt utalások nélkül is rímel a kiszolgáltatottak tragikomédiájára – ahogy az író nevezte a Tótékat. Napjainkban, sajnos egy újabb jelentésréteg épült rá a darab alaphelyzetére, hisz szereplőinek életébe lehetetlen nem belelátni a jelenleg dúló orosz-ukrán háború tragédiáját. Ennek tükrében máshogy szólnak a katonadalok, másként tekintünk a rossz híreket nem továbbító postás figurájára, s persze az őrnagyra is.

Fotók: Eöri Szabó Zsolt #eorifotó

A Tóték a beregszászi társulat emblematikus előadása. Sokak szerint az őrnagyot megformáló Trill Zsolt alakítása minden túlzás nélkül vetekszik Latinovits Zoltánéval, aki a darab 1967-es ősbemutatójának és a Fábri Zoltán által rendezett legendás filmnek is főszereplője volt. A IX. Pécsi Országos Színházi Találkozón Trill Zsolt kapta a MASZK  színész-zsűrijétől a legjobb férfialakítás díját. Tótnéként Szűcs Nelli, a tűzoltóparancsnokként Tóth László és a postást játszó Rácz József is emlékezetes szerepformálással ajándékozza meg a közönséget.

Az előadás rendezője, Vidnyánszky Attila úgy véli, „a ma problémái nagyrészt ugyanazok, mint a Tóték keletkezésének idején voltak, és Örkény alapkérdéseket boncolgat. Az emberi természet nem változik, és az a viszonyrendszer, amit a darab felvázol, abszolút átültethető a mába. Ez a nagy művek, a klasszikusok sajátja.”

 

Szereplők:

Őrnagy            Trill Zsolt

Tót                  Tóth László

Tótné              Szűcs Nelli

Ágika              Polyák Anita e.h.

Postás             Rácz József

Tomaji plébános         Sőtér István

Cipriáni professzor     Ferenci Attila

Gizi Gézáné                Béres Ildikó

A lajt tulajdonosa       Varga József

Lőrincke                     Szabó Imre

Elegáns őrnagy           Ivaskovics Viktor

továbbá jelentős történelmi figurák: Kristán Attila, Gál Natália, Orosz Melinda, Vass Magdolna, Orosz Ibolya

 

Díszlet                        Olekszandr Bilozub

Jelmeztervező             V. Csolti Klára

Dramaturg                  Kozma András

Rendező                     Vidnyánszky Attila

Az előadások időpontja:

2023. május 16-án 19.00 Örkény bérlet

2023. május 17-én 19.00 Déry bérlet

MINDKÉT ELŐADÁSRA JEGYEK IS VÁSÁROLHATÓK pénztárunkban (Hajnóczy u. 41.) április 11-től 10-14 óráig, továbbá honlapunk Jegyvásárlás menüpontján, illetve a Jegy.hu oldalon keresztül is. Foglalás a 30/336-1560-as számon lehetséges.

A vendégjáték a X. Színházi Olimpia támogatásával valósul meg.

Pécsi Harmadik Színház