kellős közepébe vezeti a nézőt, ahol a számítógépes rendszer túlterheléses támadása miatt épp
szünetel a voksolás. Ám a városrészi tévéstáb sztárriportere addig sem lazsál. Mert hír az kell.
Alkalmi interjúalanyai pedig beszélni kezdenek…Az író rendezésében létrejött formabontó előadás a Pécsi Harmadik Színház előterében zajlik,
amely helyszínen egyébként a város két, hivatalos szavazóköre működik a választásokon. A
közönség térben is együtt létezhet a produkcióval, a színészekkel: utánuk mehet, közelebb léphet
hozzájuk, vagy épp megfordulhat, ha a háta mögött bukkan fel valamelyikük. Ettől is
mondhatjuk formabontónak és különlegesnek a Közmagyar előadását. Meg mástól is.
– Mindig is jellemző volt rám, hogy a fülemből éltem. Azaz ha verbális agresszióba, nyelvi
indulatkitörésbe vagy hülyeségbe botlottam, azt leírtam és félretettem, s alkalomadtán
valamelyik regényembe épült be; de az is előfordult, hogy fölkértek egy beszéd megtartására, és
abba szivárgott bele – meséli Balogh Robert. – A Közmagyar esetében is ez történt. Az első
karantén idején a neten szörfölgetve rábukkantam évtizedes, vírusként terjedő videókra.
Közügyekről kérdeztek végtelenül egyszerű, aluliskolázott embereket, ki-ki a maga szintjén
igyekezett válaszolni a riporternek. Pár perc nevetés után belém hasított a gondolat: ez igazi
színházi szituáció! Tele van humorral, szeretettel és fájdalommal. Megmutatkozik, miként
csurog alá a politika a társadalomban, milyen indulatokat gerjeszt. Az is, hogy milyen a
társadalmi egyenlőtlenség. És miként csúszik félre egy gondolat. Milyen, ha az összeesküvés-
elméletekből magyarázzuk a világot, vagy ha politikai pletykákat sugdosunk a fülekbe?
– A produkció rendhagyó volta abból is ered, hogy nincs jól elhatárolható nézőtér, sem színpad, s a
nézők két kivetítőn keresztül is figyelemmel kísérhetik az eseményeket.
– Ez egy gondolatilag is szabad előadás. Kioldottam kicsit a szájzárat – vallja Balogh Robert. –
Belesűrítettem a dialógusokba az elmúlt másfél évtized politikai lövészárkainak szlengjét,
pletykáit, álhíreit. Megeshet, hogy lesz olyan néző, aki fölháborodik ezen, s ne adj’ isten, távozik
is. Sajnálni fogom, de megértem. Sokszor jut eszembe a Svejk egyik tételmondata, mikor a
címszereplő először járt lövészárokban: „Ne lőjetek, hiszen itt is emberek vannak!” Bízom
benne, hogy érzelmileg telítődik a közönség, miközben rengeteget nevet, néha sír, örül és
kárörvend, időnként elszégyelli magát, mert ráismer valakire, akár önmagára, a szüleire, a
szomszédjára… Az indulatok feloldását a kiváló muzsikus, Rozs Tamás komponálta kórusmű
segíti, szolgálja.
