Zeneovisok tábora

25 csicsergő csemete, 3 és 7 év közti gyermek hangjától-énekétől hangos most a színházunk, augusztus 1-5. között ugyanis zeneovisok táboroznak nálunk. Tamás Éva szakmai vezetésével zajlik a munka, változatos programok sokaságával, melyben a játékos sportversenytől a rajzoláson át megannyi nagyszerű, tartalmas időtöltés várja a kicsiket. A legfontosabb azonban a közös, élményszerű daltanulás, melynek során Tamás Éva Játéktárának népszerű megzenésített verseit sajátítják el a táborozók – ezekből születik meg a Hónapról hónapra című zenés előadás, melyet a tábor zárásaként augusztus 5-én, pénteken 15.30-kor elő is adnak.

A zeneovi táborozói

Tamás Évának e sokirányú munkában professzionális szakmai támaszt nyújt a gitáros Bánhalmi Zoltán, a gyerekfelügyelettől a próbákon át a szabadidős rendezvényekig mindenütt jelenlévő Nagy Kristóf, valamint a szorgalmas, közösségi szolgálatot teljesítő leőweysta diákok és önkéntes segítők egy-egy csoportja. A folyton nyüzsgő gyereksereg legmosolygósabb istápolója Régely Bertalan, aki egyenesen a Játéktár legutóbbi, Down-szindrómásoknak tartott táborából érkezett. Jelenléte a társadalmi integráció szép példájaként mutatja meg, hogy az elfogadás nem is oly nehéz, ha előítéletek nélkül, szeretettel tekintünk egymásra, s mindenkit a legjobb tulajdonságai miatt becsülünk meg.

Pécsi Harmadik Színház