Veszprémből jön a Csinibaba

Mancika, aki jobb, mint az Édes életben Anita Ekberg; Simon bá’, a minden lében kanál tömbbizalmi; Boston Cézárja, a kiöregedett disszidens bokszoló, s persze a Helsinki VIT-re kijutni áhítozó népes társaság lép színpadunkra november 20-án és 21-én este hét órakor, a Pannon Várszínház legújabb, Csinibaba című zenés játékában. A veszprémi társulat a múlt század 60-as éveibe vezeti vissza közönségét, egy lírai, abszurd humorral átszőtt előadás révén. Miként a rendező, Vándorfi László fogalmazott a Veol.hu újságírójának: ,,Tündéri, nosztalgikus, ám fájdalmas történet ez egy olyan világról, ahol az álmok messzebbre nyúltak, mint a valóság, és megjelennek azok a problémák, melyeket talán még most sem nőttünk ki.”

A vadonatúj veszprémi produkció – melyben szinte az egész társulat játszik – Timár Péter 1996-ban forgatott, Márton Gyula által írt filmjének eredeti, színpadi változata.

Az Örkény-bérlettel rendelkezők november 20-án, a Déry-bérlet tulajdonosai november 21-én este hét órakor láthatják az előadást. Jegyek korlátozott számban, 3500 forintért kaphatók.

Jegyinfó: 30/336-1560