Szívhangok

Máté Péter a magyar könnyűzene történetének egyik legsokoldalúbb művésze, énekesként és zeneszerzőként is maradandót alkotott. Közel kétszáz dal fűződik a nevéhez, slágerei három évtizeddel a halála után is népszerűek, mert az ember örök érvényű érzéseit ragadják meg, öröm és bánat, szerelem és magány, élet és elmúlás megannyi finomságát szőve dallá. Szerzeményei könnyen utat találnak a szívünkhöz, sokféle élethelyzetben lelhetünk bennük bátorítást, kapaszkodót, hitvallást.

Idén szeptemberben lesz 35 éve annak, hogy elhunyt e nagyszerű művész. Ez alkalomból ad otthont a Pécsi Harmadik Színház a Szívhangok című Máté Péter emlékestnek, melyen Apaceller Péter és a Mohácsi Zenészek Baráti Köre szeptember 30-án 19 órakor a szerző dalait felidéző élőzenés koncerten tiszteleg Máté Péter munkássága előtt. Közel kétórás műsoruk gerincét az 1980-ban megjelent Szívhangok című lemez anyaga adja, de felcsendülnek más albumokról ismert, örökzöld slágerek is (Elmegyek; Zene nélkül mit érek én?).

A dalokat eléneklő és zongorán közreműködő Apaceller Péter már gyermekkorában érdeklődött Máté Péter művészete iránt, szerette a dalait, s amikor középiskolás osztálytársai azzal biztatták, hogy a hangja is nagyon hasonlít Máté Péterére, még közelebb érezte magához e szerzeményeket. Mint mondja, nem utánozni akarja őt, a szívéből jön, ahogy énekli a dalokat, amelyeket mindig a szövegük felől közelít meg.

Az emlékest házigazdája a Pécsi Nemzeti Színház művésze, Götz Attila lesz, akit a nézők a Pécsi Harmadik Színház több előadásából is jól ismernek.

Fellépnek: Apaceller Péter – zongora, ének, Apaceller-Czigola Orsolya – vokál, Apaceller Balázs – ritmusgitár, Cselinacz Marko – harmonika, Madarász Iván – dob, Püspöki Attila László – szólógitár, Wenczel Gábor – szaxofon, Apaceller Gergely – basszusgitár, vokál.

Jegyek színházunk honlapján keresztül vagy jegypénztárunkban szeptember 2-től 2500 forintos áron vásárolhatók.

Pécsi Harmadik Színház