Piszkavasunk Csömörön

A 2016-os Pécsi Országos Színházi Találkozón két díjat nyert előadásunk, Martin McDonagh: Piszkavas című drámája több dél-dunántúli településen is látható volt az utóbbi esztendőkben. Játszottuk Geresdlakon, Görcsönyben, Komlón, Szigetváron és Vajszlón, Veszprémben is sikerrel vendégszerepeltünk vele, legközelebb pedig Csömörön mutatjuk be nagy sikerű előadásunkat a Petőfi Sándor Művelődési Házban, március 18-án este 7 órakor. Az ír színművet Vincze János állította színpadra, és Bacskó Tünde, Füsti Molnár Éva, László Csaba, valamint Tatai Gergő nyújt benne emlékezetes alakítást.

 

Olyan mű ez, mely sírva nevettet, hisz tragikum és komikum, könnyed játék és véres valóság mesteri ötvözete. E nemes irodalmi alapanyag Parti Nagy Lajos magyar szövegével és színészeink remek játéka révén garantál tartalmas színházi estét. Majd meglátják.

Pécsi Harmadik Színház