Mennyit ér egy nő?

Az egyik legeredetibb, egyedi hangú énekesnőnk volt Cserháti Zsuzsa. Pályáját, életét fényes siker és mellőzöttség egyaránt kísérte. Szécsi Pál fedezte fel, 1965-től énekelt, s az 1972-es Táncdalfesztivál tette őt országosan ismertté. Rádiófelvételek, kis- és nagylemezek hozták meg számára a népszerűséget, a közönség gyorsan a szívébe zárta a kellemes hangú, csinos előadóművészt. Nevét nemcsak itthon, de külföldön is ismerték. A múlt század 80-as éveiben – a korszak sajátos szabályok szerint működő kultúrpolitikájának veszteseként – perifériára került. A kényszerű mellőzöttség után, 1996-ban megjelent Hamu és gyémánt című CD-jével robbant be ismét a hazai könnyűzenei élet élvonalába, és sorra jelentek meg újabb lemezei. A korábbi érzelmes, olaszos dalok után a szívéhez (és immár a hangjához is) közelebb álló soul műfajában talált immár magára. Súlyos betegsége és újra előtörő depressziója azonban nem engedte őt a megérdemelt reflektorfényben létezni. Utolsó, dupla válogatáslemezének sikerét már nem érhette meg.

Cserháti Zsuzsa dalait ma is sokan ismerik, kedvelik. Apaceller-Czigola Orsolya és a Mohácsi Zenészek Baráti Körének Mennyit ér egy nő? című élőzenei koncertje méltó tisztelgés a díva életműve, egyénisége előtt. Leghíresebb slágerei csendülnek föl a Pécsi Harmadik Színházban november 13-án 19 órakor kezdődő Cserháti Zsuzsa emlékesten.

Jegyek már kaphatók színházunk honlapján és a Jegy.hu portálon keresztül, továbbá jegypénztárunkban hétfőtől csütörtökig 10-18 óra között.

 

MENNYIT ÉR EGY NŐ?

Cserháti Zsuzsa emlékest

Közreműködnek: Apaceller-Czigola Orsolya – ének

Apaceller Gergely – basszusgitár, vokál, produkciós vezető; Apaceller Péter – zongora, vokál; Cselinacz Marko – harmonika; Madarász Iván – dob; Püspöki Attila László – szólógitár és Wenczel Gábor – szaxofon.

Az est házigazdája: Apaceller Péter

Pécsi Harmadik Színház