Komlós Attila Facebook-bejegyzése 2018. február 2-án:

Émile Ajar: Előttem az élet (Pécsi Harmadik Színház)

Végre összejött és láthattam! Ritkán, de előfordul, hogy egy előadás megtekintése előtt elolvasom a szöveget, most így tettem, és nagyon kíváncsi voltam, hogyan lehet a túlnyomórészt Momo visszaemlékezéseit, személyes érzéseit, gondolatait tartalmazó regényt színpadra állítani. Vincze Jánosnak és az alkotói gárdának sikerült, nem is akárhogyan.

Tudom, nem jó skatulyázni, de akkor is, pár éve kialakítottam magamnak egy „szívből jövő, hatalmas szeretettel megalkotott, költői előadás” címkéjű virtuális dobozt, amibe eddig a Móricz Zsigmond Színház Túl zajos magány című előadása, a Tompa Miklós Társulat Retromadár blokknak csapódik, majd forró aszfaltra zuhan című produkciója és a Pannon Várszínház Bunkerrajzoló című előadása került be. Ma ez a kincsesdobozom tovább gazdagodott. Csak ültem a helyemen és vitt magával az előadás, az édes-bús jelenetek egymásutánja. Mesterien tárják elénk az alkotók a regény világát, mind színészileg, mind a látvány szempontjából. A könyv olvasása közben teljesen hasonló – félhomályos, néhány kopottas bútorral berendezett, hervadozó virágokkal feldíszített – helyszín jelent meg a fantáziámban, mint amit a színpadon láthattunk. Ugyan több motívum, szereplő és helyszín kimarad, mégsem érezzük hiányukat, fölösleges lett volna megtörni az előadás menetét a díszlet átvariálásával, például Rosa mama titkos pinceszobájának megjelenítésével; a négy színész a párbeszédek vagy a monológok segítségével megjeleníti például Katz doktort és a többi figurát is. Aki ismeri a regényt, úgyis tudja, hol és mi történik – például a sötétség alatt -, aki nem ismeri, annak is 100 százalékos élményt nyújt.

Tatai Gergő hatalmasat játszik, alkata, személyisége tökéletesen illeszkedik Momo 11/14…? éves alakjához. Füsti Molnár Éva, mint Rosa mama az élettapasztalatával, korát és betegségét meghazudtoló észjárásával, rafinériájával, szókimondásával fantasztikus, Gobbi Hilda jutott eszembe többször is, ahogy néztem-hallgattam őt. Bánky Gábor rövid szerepet kap, az apa „elmés” figuráját, szintén mintha rá szabták volna. S végül, de nem utolsó sorban Götz Attila, Lolaként, a sok szomorúság ellenpontja, jól időzített dalbetéteivel oldja a „nyomasztást”, de szerepe nyilván nem ennyi, hiszen szinte, mint családtag van jelen Rosa mama és Momo mindennapjaiban.

Nem akarok spoilerezni, lehet, már ez is sok volt, egyszerűen azt javaslom, nézze meg mindenki figyelmesen ezt az előadást, akár többször is, mert sok olyan apró elem, mozzanat van benne, ami elsőre nem is biztos, hogy föltűnik, pláne, ha érzelmeinket időnként magukkal ragadják az elhangzó szövegek!

Szubjektív 5/5 pont, az előadásnak egyértelműen a POSZT versenyprogramban van a helye!