Komlón a díjazott Piszkavas

A 2016-os Pécsi Országos Színházi Találkozón két díjat nyert előadásunk, Martin McDonagh: Piszkavas című drámája székhelyünkön kívül dél-dunántúli településeken is látható volt az évadban, sőt, most ősztől is folytatjuk a tájelőadások sorát. Korábban Geresdlakon, Görcsönyben, Szigetváron, Vajszlón és Veszprémben vendégszerepeltünk vele, legközelebb Komlón mutatjuk be nagy sikerű produkciónkat, melyet a szakma és a közönség kiemelt érdeklődése övez. A színházbarátok a Színház- és Hangversenyteremben szeptember 26-án este 7 órakor láthatják az ír színművet, melyet Vincze János állított színpadra, és Bacskó Tünde, Füsti Molnár Éva, László Csaba, valamint Tatai Gergő játszik benne.

 

Olyan mű ez, mely sírva nevettet, hisz tragikum és komikum, könnyed játék és véres valóság mesteri ötvözete. E nemes irodalmi alapanyag Parti Nagy Lajos magyar szövegével és színészeink remek alakításával emlékezetes perceket ígér. Majd meglátják.

Pécsi Harmadik Színház