Írta: Görgey Gábor | Rendező: Vincze János |
A címben szereplő stukker – köznapi nyelvre fordítva: pisztoly, a színpadi absztrakció jelrendszerében a hatalmi erőszak szimbóluma – a játék során kézről kézre vándorol, és mindenki arra használja föl, hogy rettegésben tartsa vele a többieket. Ugyanis a színpadi térben, egy zárt, ablaktalan helyiségben (börtön?, zárt osztály?, bunker?, kórterem?, laboratórium?) négy ember ül, s az ötödik fegyvert szegez rájuk. Négyen mindig ki akarnak menni a szobából, az ötödik mindig jól érzi magát odabenn. Az, akinél éppen a stukker van. Mindez azt sugallja, hogy a bajok forrása a stukker. Pontosabban az, hogy a stukkernek valakinél lennie kell. Ez egyrészt szomorú, mert milyen jó volna stukker nélkül élni, másrészt szükségszerű, mert ha eldobjuk, mindig akad valaki, aki felveszi és ránk fogja. A hatalommámor különböző mértékű kinövései sajnos nem vesztik érvényüket. A darabban mindegyik figura, mielőtt hatalomra került, és őt gyűrte maga alá az éppen aktuális hatalom, fennen hirdette, hogy ha majd ő hatalomra jut, akkor más világ lesz, megváltoztatja a politika rossz tradícióját. És abban a pillanatban, amikor a stukker, vagyis a hatalom az ő kezében van, mindezt megcáfolja, meghazudtolja.
A helyzet abszurd. Nem tudjuk: mikor, hogyan és miért kerültek ide ezek az emberek? Miért tartják sakkban egymást? A szituációhoz hozzátartozik egy kulcs is, a helyzet szimbolikus és valóságos kulcsa, mellyel a zárt tér kinyitható, de senki sem meri, és senki sem engedi kinyitni az ajtót. Mire megfordul a fejükben, hogy jó lenne stukker nélkül együtt kimenni, addigra a kölcsönös gyanakvás végképp egymásnak ugrasztja őket: az egymásra utaltság nem szolidaritást szül, hanem dominanciára vágyást – aki elnyomott, szabadságra és demokráciára vágyik, ám amint a kezébe kerül a pisztoly (a hatalom), máris a világ átalakításán kezd gondolkodni, kisemmizve mindenki mást, csak a saját ízlés- és értékválasztását szem előtt tartva. Azaz: a hatalom fontosabb, mint a szabadság.
Görgey Gábor dühében írta a darabot. Történelmi dühében. Keserű kiábrándultsággal írta: ,,Elegem van a mi kis történelmünkből. Hol meggyötörtek, hol megaláztak bennünket, játékszernek tekintettek.” Akkor épp 1966-ot mutatott a naptár. Az azóta eltelt 50 év alatt a Komámasszony, hol a stukker? nem veszített aktualitásából. Ezért rendezem meg. Olyan előadást szeretnék létrehozni, amely pontos természetrajzot ad emberi gyarlóságainkról úgy, hogy közben a néző nem érti, mi az a torokszorító érzés, amely arra készteti, hogy a könnyeivel küszködjön, miközben a térdét csapkodva kacag a látottakon. Olyan előadást, amely alkalmat ad arra, hogy kinevessük a raboskodó ötöst, miközben szentül hisszük: ha mi lennénk ott, inkább a szabadságot választanánk.
Szereplők:
Cuki, az alvilágból | László Csaba |
A Méltóságos | Németh János |
K. Müller | Götz Attila |
Kiss, az intellektuel | Bánky Gábor |
Márton, a vidéki | Krum Ádám |
- Látvány: Vincze János, ifj. Vata Emil, Torbán Eszter Tünde, Gangel Benjámin, Várady Zsóka
- Fény: Hegedüs Róbert
- Hang: Szabó Gyula
- A rendező munkatársai: Muschberger Ágnes, Tatai Gergő
jelenkor.net (Dr. Nagy Imre irodalomprofesszor írása a Jelenkor című folyóirat 59. évfolyamának 6. számában látott napvilágot.)
Kulcsvesztők komédiája
Kulcsvesztők komédiája
Az előadás Görgey Gábor engedélyével, a Hofra Színházi és Irodalmi Ügynökség közvetítésével valósul meg