Két óra múlt hetvennel – Nagy Bandó András jubileumi előadása
Bandó hetvenkedik, az ország derűsödik
Novemberben tölti csak be, de már most hetvenkedik: Nagy Bandó András jubileumi önálló műsorát Két óra múlt hetvennel címmel a Pécsi Harmadik Színházban mutatta be az elmúlt hónapban. Májusban és júniusban újra közönség elé lép vele.– Évek óta nem írtam és nem mutattam be klasszikus önálló estet, a lassan közelgő 70. születésnapom apropóján ültem neki, hogy jelezzem: még itt vagyok, van mondandóm, megmaradt a humorom, a közéleti érdeklődésem, és továbbra is csak a közönséggel értekező társalgó vagyok, és nem stand up-os poéngyártó kisiparos – vallja a Karinthy-gyűrűs humorista. – Műsoromban fölidézek néhány, mára igencsak aktuálissá vált régi írásomat (minek írjam újra azt, ami máig igaz?), szót ejtek az „emút70év”-ről,  az „emútátkos42év”-ről, az „emútnyócév”-ről, de (érthető okokból) legtöbbször  az „emúthétévről” esik majd szó, lévén jelenleg ez érint minket leginkább. Együttgondolkodásra és közösségivé váló derűre számíthatnak mindazok, akik akkor is nyitottak maradtak, ha elkötelezett hívei bármely politikai vonulatnak, és főként azok, akik nem zárkóznak be a maguk kis ideológiai burkába, hajlandók kilépni abból, a közönség egészével és velem együttgondolkodni, vagy ha tetszik: velem együtt gondolkodni.

Legközelebb május 23-án, majd június 12-én este 7 órakor várja a közönséget Nagy Bandó András, aki azt ígéri: teljesen azonos egyik est sem lesz, mert az elmondottak is hozhatnak rögtönzéseket, s a napi történések is akár estenként bővíthetik a már kész műsort. – Tele vagyok inspiratív feszültséggel, két és fél hónap munkálkodásának eredményét viszem színre, ismét úgy pörgök, mint 45 éve, amikor az első estemre készülődtem – véli a humorista.

   Fotók: Tóth László

 

AZ ESTRŐL ÍRTÁK:

Nyílt levél Nagy Bandóhoz

Drága Bandó! Hosszú évek óta, szinte barátként gondoltam Rád, mert úgy éreztem, mintha velem beszélgettél volna minden egyes megszólalásoddal! A Két óra múlt hetvennel című fantasztikus előadásod bizonyította, hogy valóban beszélgetsz velünk. Köszönöm a háromórás tömény szellemi táplálékot, ezt a hibátlan, hihetetlenül igényes produkciót, mely több mint szórakozás.

Annyi minden elhangzik benne, hogy ember legyen a talpán, aki mindent követni képes. Nagyon helyesen, gondolkozásra kényszerítetted a közönséget, ami a reakciókból ítélve, maradéktalanul sikerült! Igen, Veled együtt kellett gondolkoznunk. Ez óriási élmény mindenki számára. Gondolom, Te is boldog vagy, hiszen ezért dolgozol nap mint nap. Nagy élmény volt a Veled való találkozás, minden szavaddal hozzám szóltál!

Határtalan tiszteletet érzek irántad! Hogy miért, azt Te is tudod. Aki ilyen hibátlanul, tévedések nélkül tudja jellemezni a mindenkori hatalmat és minden mást is, az önmagával is tisztában van. Én egyszerűen csak „jó embernek” neveznélek, és ez természetesen nagyon sok mindent jelent! Te vagy korunk nagy igazmondója, hiszen már nem nagyon maradt melletted senki, akiben meglenne a Tiédhez hasonló bátorság! Sajnos a bátorság talán már a nézőkből is kihalt. Zseniális és értékes előadásodon megjelenni már hovatartozást is jelent „ezek” szemében! Igaz, hogy a tőled eltérően gondolkodók, a rezsim hívei nem szívesen hallgatnák a valóságról megfogalmazott, olykor igen kemény szavaidat, melyek semmivel sem keményebbek, mint amit a helyzet megkövetel! Bár többen lennének, akik hasonlóan gondolkoznak és tesznek is valamit a jövő érdekében! Örülnék, ha telt ház előtt mennének az további előadásaid, egyrészt, mert azért nagyon sok embernek tudnál tartalmas szórakozást adni, másrészt ezt az előadást vétek kihagyni, ilyet vagy csak egyszer lát az ember életében, vagy soha. Az utóbbi, főként, mivel a második előadásod is láttam, vétek. Én boldog vagyok, hogy ott lehettem, és szívből gratulálok! Herczog István koreográfus, a Pécsi Balett egykori igazgatója

 

Bandó a Fészekben

Tegnap estére kaptam egy tiszteletjegyet Nagy Bandó Andrástól. Fél évszázada ismerjük egymást. Fölvettek a szegedi egyetemre, és hogy legyen egy kis pénzem, a hetvenöt kilómmal kocsikísérőnek szegődtem a Füszért nevű céghez. Így jutottam el Deszkre, egy Szeged és Makó közti településre, ahol a kaján sofőr a teherautó platójáról vállamra zuttyantotta a félmázsás liszteszsákot. Egy helybéli, hasonló korú, középmagas és erősebb testalkatú fiú magyarázta el a fogást, amelyet a kőművesek mellett tanult. Aztán fölfedezték mint humoristát, azóta tartjuk a kapcsolatot.

Tiszteletére a pesti Fészek-klubban idős és középkorú emberek ünneplőben gyülekeztek, bár láttam néhány huszonévest is. A dugig teli színházteremben az Illés együttes számai alapozták meg a retró-hangulatot. Kisvártatva megjelent az előadó is, és papírjait a szónoki állványra helyezte. Másfél órán át tartott szóval bennünket. Egy-egy poénja nyomán végighullámzott a nevetés. Az asszonyok csiklandozva kacagtak, a férfiak brummogva röhögtek. Amikor pedig Bandó fanyar megjegyzést fűzött egy-egy mélyenszántó marhasághoz – gyöngyszem Kósa Lajostól: „Ha valami valaminek látszik, az az is.” (tv2, 2017. április 4.) -, akkor megállt a képzeletbeli kés a levegőben. A házaspárok oldalba bökték egymást, hogy ők is erről beszélgettek a konyhaasztalnál.

Az a benyomásom, hogy az idézetekkel megtűzdelt óriásmonológ azért fogta meg a közönséget, mert Bandó épp úgy küszködik a helyzet értékelésével, mint bárki a teremben ülők közül. Végigmegy a legutóbbi hét év csomópontjain, és mindig oda lyukad ki, hogy mi a csuda ez az egész. Adott egy politikus, aki kétharmaddal kormányozta, most pedig csaknem kétharmaddal kormányozza az országot. Igyekszik bázist teremteni magának, ezért helyzetbe hozza a nemzeti, keresztény középosztály tagjait. Igen ám, de a magasztos eszmét úgy valósítja meg, hogy valamilyen rejtélyes ok folytán a hozzá közel állók milliárdokra tesznek szert. Ez furdalja az emberek oldalát, és ha beülnek Bandó előadására, azt érzékelhetik, hogy sokat tapasztalt polgártársuk meghökkentő egyszerűséggel oldja fel a nyilvánvaló ellentmondást: „Egy a zászló, egy a zseb.”

Ellenzéki politikusok járják az országot. Gőzerővel kampányolnak, hogy a maguk oldalára állítsák az embereket. Miért mégis, hogy együttvéve nem mondtak annyi közérthető, megjegyezhető gondolatot a helyzetről, mint Nagy Bandó András tegnap este, másfél óra alatt a Fészek-klubban? BLOG.HU, ZÖLDI LÁSZLÓ, április 30.

 

Szia Bandó!

Nemrég a nagyfiaim névnapom alkalmából meghívtak egy Fábry-Badár estre a Corvin Dumaszínházba. Örülök minden ilyen fiús programnak, de ez mérhetetlenül gyengécske volt, és rengeteget küzdöttem, hogy ébren tudjak maradni. A ma esti műsorod ezzel szemben frenetikus volt. Mindhárman nagyon élveztük az első perctől az utolsóig, és a levegőtlenség, meg a brutál kényelmetlen székek ellenére sem éreztem a legcsekélyebb álmosságot vagy fáradtságot sem. Magával ragadott a lendületed, pedig egy kegyetlen 3 órás szingli teniszcsatám volt előtte. Örültünk, hogy ha csak egy rövid bemutatkozás erejéig és egy puszira sikerült Veled utána találkoznunk. Csodálom, hogy ilyen műsor összeállítása és begyakorlása mellett hogyan jutott időd az elmúlt hetekben még levelek írására, csomagok összeállítására és megküldésére. A könyveid és a korábbi szerepléseidről őrzött emlékeim alapján eddig is őszinte híved voltam, de ezzel a jubileumi műsoroddal örökre beloptad magad a szívembe, és megbízható forrásokból tudom – mert mondták -, hogy anyukám és feleségem is rajonganak érted. Érted??? Kívánok Neked további nagyon sok, hasonlóan sikeres műsort, sok boldogságot a szeretteid körében, és végül, de nem utolsósorban jó egészséget bis hundert und zwanzig. 🙂 Amúgy én is alaposan belekóstoltam serdülő és ifi koromban a nehéz atlétikába, és gerelyben országos bajnok is voltam. Ráadásul én is egy vasutas sport klubban, a BVSC-ben atletizáltam 🙂 Baráti öleléssel, Gyuri

 

Drága András! Nagyon köszönöm a csodálatos estét! Szívből gratulálok, és őszinte elismeréssel és csodálattal adózom teljesítményednek! Fiatalokat meghazudtoló energiával, könnyedén adtad át nekünk ezt a 3 órát, melynek minden pillanatában velünk voltál. Sziporkázó  szellemed lenyűgöző! Boldog vagyok, hogy ismét színpadon láthattalak! Ezer köszönet az élményért! Még egyszer gratulálok igaz szeretettel: Luci

 

Szia, Bandó, jó reggelt! A tegnap, azaz szombat esti, Fészek klubbeli produkciódhoz gratulálok. Barátsággal: Kolláth Gyuri

Marton László Nagy voltál, BANDÓ!!!! KÖSZÖNJÜK!!!!!!

Etelka Móra Csatlakozom!! Fantasztikus humor volt 4 órán keresztül!! Csak gratulálni lehet!! Könnyes szemekkel humort még nem fejezett be eddig senki!! Köszönjük!!!

Gabor Konya Köszönjük, András!! Hazajöttél és remek hosszú estét varázsoltál! Ez nem hetvenes produkció volt!

Iván Duzsik Köszi a szép estét, András!

Ibolya Csapóné Köszönjük a mai estét, nagyon jól éreztük magunkat!!!!

Juli Gal · Bharat Joshi és további 34 személy ismerőse

Tegnap este láttalak. Sőt, hallottalak is… TE voltál, önmagad és briliáns műsort állítottál össze:-)

István és Zsuzsanna Sitkei · Piroska Szőke ismerőse

Kedves Művész úr! — Köszönjük szépen a 2017. április 29-i Fészek Művész Klubban megtartott háromórás előadást, ami nagyon színvonalas-érdekes-szórakoztató és tanulságos volt! Imádom a kabarét, és most is nagyon jól éreztük magunkat, humorosan azt is írhatnám most, hogy… ,,ha ott voltunk és nem álltunk fel menet közben”…, akkor az biztosan jó volt, akik ismernek, tudják azt, hogy igényes vagyok a jó kabaréra! Imádjuk a Nagy Bandó András Művész Urat, és ez a mai este is megmutatta azt, hogy ,,jó az ízlésünk…”! Azonkívül én is olyan ellenzékinek tartom magamat, amit a Művész Úr vall magáról, hogy… ,,a rossz ellenzéke vagyok-vagyunk, és csak szimpátiával kötődöm-kötődünk politikai oldalakhoz”! Kívánunk még sok-sok telt házas előadást és nagyon jó egészséget és boldogságot Kedves Családjával együtt!

Kedves Bandó! A tegnap esti előadásod a Fészekben fergeteges volt. 3 óra ,,orgazmus”. Még ma is a hatása alatt vagyok. Hálás köszönetem a csodálatos élményért. Üdvözlettel egy rajongód

Zsanett Csonkics-Antal Nagyon köszönjük a tegnap estét! Rengeteget nevettünk, nagyon jól szórakoztunk.

Pécsi Harmadik Színház