Háy-művel gyógyító színház

Számvetés azzal, ahogy élünk és éltünk, s egyben sors- és korkritika A mélygarázs. Sodró monológok, meghökkentő gondolatfutamok, a múlt és az életépítés kendőzetlen feltárása. Szembesítés képzeteinkkel és tévképzeteinkkel – e szavakkal ajánlja az olvasó figyelmébe Háy János: A mélygarázs című regényét az Európa Könyvkiadó. A tisztáSzínház elnevezésű önsegítő színházterápiás művészeti csoport e kortárs mű felhasználásával hozta létre legújabb előadását.

– A tisztáSzínházat 2012-ben hoztuk létre a társadalomba visszailleszkedett, józan  életet élő függőknek – meséli Miodragovits Vince színházterapeuta. – Mindenkit várunk, aki a testtudati pszichodinamikus zenés mozgásterápia révén szeretné jobban megismerni önmagát, a lelki gátjait. Alapvető szabály, hogy az illető a tréningek napján mindenféle tudatmódosító szerektől tiszta legyen. A színházterápia a színház és a dráma több ezer éves hagyományaihoz nyúl vissza. Az általunk alkalmazott módszer a klasszikus alapokon nyugszik, azonban a csoportterápiás módszertanok számos elméleti, gyakorlati és technikai elemét olvasztotta egybe. Elsősorban a test, a mozgás és a hang kifejezőerejét, a verbális mellett a nem-verbális kifejezési módok technikáját részesíti előnyben. A színpad itt mindenekelőtt a saját élmény megszületésének, a csoportdinamika kialakulásának ad helyet. A tréningek szerves része – és olykor csúcspontja is – a színpadi alkotás, amely a közönség és a társadalom felé egyszerre nyit meg új utakat. Célunk, hogy a csoportos munka, az alkotás folyamata és az alkotás közbeni sikerélmény segítségével a résztvevők kimozduljanak bezártságukból, újra fontosnak, hasznosnak érezhessék magukat.

A mélygarázs: három szereplő, egy történet. Mindhárom áldozat, mindhárom elkövető, és azok is ők hárman, akik véletlen keverednek az eseményekbe. Egy, ki a mesék világa felől szemlél; egy, ki az okokat kutatja; egy, ki vádakat olvas a világra, hogy mért olyan, amilyen. Egy férfi és két nő. Mindhárman ki akarnának keveredni a napvilágra, mégis ott bolyonganak valahol a mélygarázsban. Három, szerelem utáni élet és egy valahai szerelmi viszony három sarka, s egy készülődő titokzatos bűntett. Mit jelent élni, érezni, kötődni, sorsot építeni? Mit jelent egy olyan világban lenni, ahol minden élet egyedi és autentikus, de az életek közös világa telis-teli van hamissággal?

A színházi zenés test-tudati tréning hasznos életmódjavító forma, kemény munka, és remek szórakozás – vallja Miodragovits Vince. – Nagymértékben hozzásegít ahhoz, hogy hosszú távú elképzeléseink alakuljanak ki önmagunkkal, az életünkkel kapcsolatban, és tartozzunk egy őszinte, vidám csapathoz. Senki nem kerül ,,műtőasztalra”, annyi benne a terápia, amennyire az embernek az adott napon igénye van.

A tisztáSzínház legújabb, A mélygarázs című zenés színházterápiás előadását, mely kortárs irodalmunk egyik meghatározó egyéniségének, Háy Jánosnak a regénye nyomán született, június 19-én 19 órakor láthatják az érdeklődők a Pécsi Harmadik Színházban.

 

 

Pécsi Harmadik Színház