Gyászolunk

A. Bokor Mangi

1944 – 2018

 

Színházrajongóból, lelkes és kritikus nézőből lett – nyugdíjas pedagógusként – teátrumunkban a ,,színházi gépezet” egy fontos ,,alkatrésze”, láthatatlan eleme, akinek nevét a színlapok legtöbbször a rendező munkatársai között említik. Azok között, akik a háttérből segítik az előadás létrejöttét, majd szolgálják annak zavartalanságát. Akik nincsenek reflektorfényben, de nélkülük nem születne meg estéről estére az a megismételhetetlen csoda, amit SZÍNHÁZnak nevezünk.

A. Bokor Mangi súgóként segítette a rendező, s legfőképpen a színészek munkáját. Igazán ők a megmondhatói, milyen fontos mankót jelent számukra a próbaidőszak alatt, hogy a szöveg pontos rögzítésében a súgóra támaszkodhatnak. Aki tévedhetetlenül érzi, hogy a pillanatnyi színpadi csönd művészi hatásszünet-e, vagy annak tudható be, hogy a színész megakadt a szövegében, s ilyenkor nyomban kisegíti. Mangiban remek partnerre találtak ebben. Ha kellett, egy-egy színésszel külön is gyakorolt, végszavazott neki a próbák előtt; s megesett, hogy már ,,éles helyzetben”, előadás közben szorultak a segítségére. A játszma vége című Beckett-drámában az egyik szereplő jó pár oldalnyi szöveget ,,átugrott”, így idős kollégái, akik addig a nézők szeme elől elrejtve, két kukában kuporogtak, hiába várták a végszót… Manginak úgy kellett a szövegben visszavezetnie a mondatai közt eltévelyedő színészt, hogy őt se zavarja még jobban össze, és a közönség se vegyen észre semmit a malőrből. Sikerült. Máig emlegetjük, s nyugtázzuk mosolyogva: emlékezetes este volt…

 A Bányavirág olvasópróbáján (a fotó jobb sarkában)

Aztán eljött a pillanat, amikor egyetlen jelenet erejéig Mangi a színpadon is megmutatkozott Spiró György: Príma környék című tragikomédiájában. Súgóra nem szorult, mivel némaszerep volt az övé, de jelenlétének súlyát jól példázza, hogy a nagyszerű Bódis Irén partnereként gördült be tolókocsijával a színpadra. Méghozzá az előadás csúcspontját előkészítő jelenetben, amely rádöbbenti a nézőt, mi is történik valójában a szeretteik által magukra hagyott emberekkel az öregotthonban…

 A Príma környék előadásán (piros sapkában, a jobb oldalon)

Mangi szerette a színházat, nem mulasztotta el megnézni a nálunk vendégeskedő társulatok vendégjátékait sem, és szívesen utazott akár több száz kilométert is egy-egy izgalmasnak ígérkező előadás kedvéért. ,,Élményt adni a legjobb a világon” – mondta gyakorta, s maga is sokszor vett és kapott színházjegyet ajándékba.

Mangi július 15. óta egy – számunkra – láthatatlan világ lakója. Sajnos egyre több olyan nagyszerű művésszel és kollégával együtt, akik hozzá hasonlóan a Pécsi Harmadik Színház égi társulatának tagjai immár.