Bla Bla Baal – Cirkusz
Tatai Gergő nevével előadásaink színlapján már évek óta találkozhatnak nézőink. A fiatal színész fontos szerepet játszik a POSZT-on két díjat nyert Piszkavasban, és emlékezetes alakítást nyújt az Előttem az élet főszerepében is. Sokoldalúságát bizonyítja, hogy a ma oly népszerű slam poetry műfajának meghatározó hazai művelője, a 2016-os Országos Team-slam Bajnokság győztese alkotótársával, Tengler Gergellyel együtt. Most új oldaláról mutatkozik be a Pécsi Harmadik Színházban: a Bla Bla Baal formáció tagjaként kísérleti színházi előadást hoz létre a barátaival Cirkusz címmel, április 17-én.- Közös baráti körből csöppentünk egymás mellé, mindannyiónknak tetszett, amit a másik csinál, így aztán összefogtunk – meséli a négytagú formáció létrejöttének történetét Tatai Gergő. – Két közös munkánk volt eddig: 2016-ban a Szabadkikötőben egy rendhagyó ’56-os műsort csináltunk a Mecseki Láthatatlanokról, tavaly pedig a Zsolnay Fényfesztiválra hívtak meg minket, akkor a Csorba Győző Könyvtárban léptünk föl.– Legújabb közös munkátok, a Cirkusz miféle produkció?

– A cirkuszi előadások mintájára ez is több egységből áll, és kisebb performanszok színesítik. Van benne ,,bűvészmutatvány”, meg ,,kötéltánc”, és persze bohócok is – de sajátságos módon. Szöveg és zene egyenrangúan fontos. A szövegek egy részét korábban írtuk Tengler Gergellyel közösen, a többi új kreálmány, sőt zajzenészünk, Végh Krisztián tollából is született néhány ehhez az előadáshoz. Pórszász Balázs a zenei vonalat erősíti. Egy dráma ívét követi a műsor, de a finálé feloldja a feszültséget.

– Miről szólnak a szövegek?

– Nehéz ezt így megfogalmazni. Olyan témákról, amelyek minden embert foglalkoztatnak. A cirkuszi és a való világ közti kapcsolódási pontokat keressük. A mindenkiben ott rejtőző bohócot, s hogy valójában ki visel maszkot: aki mindig magára ölti, vagy aki sohasem? A komfortzónánk tágítása a cél, s hogy minél erősebben hassunk a közönségre. Minden alkalomra és helyszínre, ahová meghívnak minket, más műsort viszünk. A produkció egy bizonyos pontján a fellépők szabad kezet kapnak, így akkor vagy elszabadul a pokol, vagy a mennynek kapuján dörömbölünk. Ez egy kísérleti színházi produkció.

– Kiknek szánjátok elsősorban?

– Főleg a korunkbeli, 20-25-30 éveseknek. Plusz-mínusz tíz év. Aki szeretne kilépni a komfortzónájából, az jöjjön el, hallgasson meg minket, és ismerje meg jobban önmagát! Azt szeretnénk elérni, hogy egy kicsit forduljon önmagába, s ott is nézzen körül… Ez egyfajta nyitottságra buzdítás, de nem lelket simogató, inkább fölrázó módon – szerintünk ez hasznos.

Az előadás időtartama 1 óra 30 perc, egy felvonásban

Szereplők:

Tengler Gergely
Tatai Gergő
Végh Krisztián
Pórszász Balázs
Pécsi Harmadik Színház