2019/2020-as évad Örkény / Déry bérlet:
Sarkadi Imre:
OSZLOPOS SIMEON
(Új előadásunk)
Szakonyi Károly:
ADÁSHIBA
(Új előadásunk)
Rejtő Jenő művei nyomán:
A PISZKOSAK
(Nézőművészeti Kft és a Karinthy Színház
közös vendégjátéka)
Szörényi Levente – Bródy János –
Sarkadi Imre – Ivánka Csaba:
KŐMŰVES KELEMEN
(veszprémi Pannon Várszínház vendégjátéka)
Csehov:
HÁROM NŐVÉR
(A Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház
vendégjátéka)

,,Minden percben alkotok”

Beszélgetős bérlet – mondhatnánk idei évadunk 400. bérletére. Megvettük, hogy megajándékozhassunk vele olyan, Pécshez kötődő személyiségeket, akik szívesen járnak színházba, hozzánk is. A Kőműves Kelemen előadásra Nagy Bandó Andrást hívtuk meg.

Születésnapi Bányavirág

Egyik legtöbbet játszott előadásunk, Székely Csaba: Bányavirág című tragikomédiája 2013 óta van műsorunkon, s a közönség és a szakma kitüntető figyelme övezi. Decemberben egy alkalommal látható, épp a 6. ,,születésnapján”, december 10-én.

,,Hit nélkül nem lehet”

Az Equus, a Bűn és bűnhődés, a Bunkerrajzoló és a Csinibaba után a veszprémi Pannon Várszínház novemberben a Szörényi Levente, Bródy János, Sarkadi Imre és Ivánka Csaba nevével fémjelzett Kőműves Kelemen című rockballadát mutatja be nálunk.

Versek és vágyak vonzásában

Villon, a kalandos életű költő Nagy Testamentumának balladáiból állította össze pódiumműsorát Moravetz Levente. Épp 40 évvel az első előadás után felújította és színpadtechnikai eszközeiben modernizálta a nagy sikerű produkciót, mely újra műsorunkon!

Mennyit ér egy nő?

A Mohácsi Zenészek Baráti Köre és Apaceller Péter nagy sikerű Máté Péter emlékkoncertje után a remek muzsikusok most Apaceller-Czigola Orsolya közreműködésével könnyűzenei életünk másik felejthetetlen énekese, Cserháti Zsuzsa előtt tisztelegnek.

Novemberi szemezgető

Nagy szériát megért, népszerű saját előadásaink és emblematikus magyar rockballada vadonatúj veszprémi vendégjátéka éppúgy megtalálható novemberi kínálatunkban, mint a Villont elénk idéző pódiumest vagy épp egy Cserháti Zsuzsa-emlékkoncert.


Do NOT follow this link or you will be banned from the site!