Márciusi szemezgető

A 40. Előttem az élet és a 60. Piszkavas előadás után ismét jubilálunk: 70. alkalommal játsszuk Székely Csaba: Bányavirág című komédiáját március 21-én. A Vincze János rendezésében bemutatott groteszk humorú mű (a kritikusok véleménye szerint is) az eddigi legszenvedélyesebb Bányavirág-előadás. A főszereplő, László Csaba számára ez az alakítás hozta meg az országos ismertséget. Sikeres előadásunkban Bánky Gábort, Tamás Évát, Németh Jánost és Bacskó Tündét is láthatják.

40 évvel első Villon-műsora után, felújítja nagy sikerű pódiumestjét Moravetz Levente, aki épp húsz éve lépett utoljára színpadra Pécsett. A hányatott sorsú francia költőzseni alakját először március 22-én varázsolja elénk.

Szabó Magda: Az ajtó című regényét 34 nyelvre fordították le, s belőle Szabó István forgatott filmet 2012-ben. A Spirit Színház Hegyi Barbara és Nagyváradi Erzsébet, Nagy Enikő és Perjés János főszereplésével, Czeizel Gábor rendezésében mutatta be a világsikerű regény színpadi adaptációját. Ez a produkció vendégszerepel nálunk március  28-án.

 

Továbbra is műsorunkon marad Örkény István klasszikusa, a Kulcskeresők; Görgey Gábor legismertebb darabja, a Komámasszony, hol a stukker?; a többszörösen díjnyertes Piszkavas-előadás, Émile Ajar: Előttem az élet című regényének színpadi adaptációja, s természetesen legújabb bemutatónk, Schwajda György: A szent család című komédiája is, a Kossuth-díjas Vári Éva főszereplésével.

Válogasson, szemezgessen, jöjjön!

 

március 4., hétfő 19:00 Schwajda György: A szent család színpadterem jegyvásárlás
március 5., kedd 19:00 Schwajda György: A szent család színpadterem jegyvásárlás
március 7., csütörtök 19:00 Örkény István: Kulcskeresők színpadterem jegyvásárlás
március 12., kedd 19:00 Martin McDonagh: Piszkavas
kisterem jegyvásárlás
március 13., szerda 19:00 Schwajda György: A szent család színpadterem jegyvásárlás
március 14., csütörtök 19:00 Schwajda György: A szent család színpadterem jegyvásárlás
március 21., csütörtök 19:00 Székely Csaba: Bányavirág

70. előadás

kisterem jegyvásárlás
március 22., péntek 19:00 Villon-Moravetz-40
színpadterem jegyvásárlás
március 23., szombat 15:00 Villon-Moravetz-40 színpadterem jegyvásárlás
március 23., szombat 19:00 Villon-Moravetz-40 színpadterem jegyvásárlás
március 24., vasárnap 15:00 Villon-Moravetz-40 színpadterem jegyvásárlás
március 26., kedd 19:00 Görgey Gábor: Komámasszony, hol a stukker? színpadterem jegyvásárlás
március 27., szerda 19:00 Émile Ajar: Előttem az élet kisterem jegyvásárlás
március 28., csütörtök 17:30
Spirit Színház vendégjátéka
Szabó Magda: Az ajtó
Örkény-bérlet
nagyszínpad jegyvásárlás
március 28., csütörtök 20:30 Spirit Színház vendégjátéka
Szabó Magda: Az ajtó
Déry-bérlet
nagyszínpad jegyvásárlás